English

„Minden hegy csúcsban végződik. Emelkedjetek bátran,
s kik kiindulva a hegy alján távol álltatok egymástól,
fenn a tetőn találkozni fogtok.”
(Eötvös József)

Előzetes


Már 2000 óta kerülnek megrendezésre az egyre több érdeklődőt vonzó hegymászó  és természetjáró  programok.  Az idei  évben még több program ajánlattal, még több érdekes kalanddal, és szórakozással. Megkérek mindenkit, hogy a növekvő érdeklődés miatt a nevezéseket és a résztvevők létszámát mindenki időben adja le a megjelölt címeken.
Már több mint húsz éves magashegyi tapasztalattal rendelkezem. Európa, Afrika és Ázsia magashegységeiben is több ízben megfordultam. Az utóbbi hét évben magashegyi túravezetéssel foglalkozom. Célom, hogy átadjam minden érdeklődőnek azt az élményt amit én már átéltem, megtapasztaltam. Egyfajta szemléletmódot, életstílust szeretnék minden résztvevőben kialakítani, mely magába foglalja a természet szeretetét és az egészséges életmód kialakításának igényét.
Hegymászó programokat csak a 0,I, II-es  illetve az F, PD és a PD+ kategóriákban szervezek, hisz a felsőbb kategóriákhoz már a résztvevőktől is elvárandó lenne a magashegyi mászásban a tapasztalat. Akik pedig ezzel rendelkeznek, azok már önállóan is képesek ilyen utakat mászni.

Elsősorban azoknak ajánlom a résztvételt, akik érdeklődnek a hegymászás iránt, szeretnének valahol elindulni, de nincs megfelelő képzettségük,  jártasságuk az ilyen jellegű szabadidős programokban.

A túrákról részletes felvilágosítást telefonon vagy e-mail-ben szívesen adok bárkinek.

Somkuti Nándor
ezüstjelvényes túravezető
HEGYMÁSZÁS, TREKKING, KALANDTÚRA


Somkuti Nándor
túravezető



HEGYMÁSZÁS, TREKKING, KALANDTÚRASomkuti Nándor túravezetővel.
Minden jog fenntartva.  Tel: 06-30-9327850,  E-mail: somkutinandor@t-online.hu