"Valahányszor a nyugat országainak hegymászói az Istenek Trónusát támadták, vihettek magukkal megannyi bátorságot, hidegvért,
tudást és fortélyt, ügyességet és erőt, mégsem kísérte volna útjukat siker, ha a Himalája hegylakóinak legjobbjai nem lettek volna útitársaik."
(Fritz Rudolph)
A taktika jelentősége
A "taktika" szó hallatára előszőr bizonyára a versenysportokra (csapatjátékokra, könnyüatlétikára) gondolsz. Azonban a mászásnál is, főleg extrém formájában, szükség van taktikára, mely a sikeres mászás elengedhetetlen feltétele. Minden mászó öntudatlanul is taktikus, mert többé-kevésbé tervszerüen készül fel egy nehezebb útra.
Cél egy adott út optimális megmászása.
Taktikán a mászás alatti tervszerü magatartást értjük, a saját teljesítőképesség és az összes külső körülmény figyelembevételével.
Taktikai koncepciódat csak akkor tudod kifejleszteni, ha tisztában vagy a szükséges technikai készségekkel, az ehhez tartozó kondicionális előfeltételekkel, a pszichéddel és az intellektuális képességeiddel. A taktikai koncepció bizonyos részei nélkül lehetetlen a hatékony taktika, és ezzel maga a cél is, az út optimális megmászása.
Igy például egy 40 méter hosszú V-ös nehézségi fokú gránitrepedésre a Magas Tátrában nem tudsz hatékony taktikát kidolgozni, ha nem ismered az ujjrepedés-technikáját vagy ha nem megfelelő az erőnléted. Akkor is kudarcra vagy itélve, ha a félelem miatt túl sok éket teszel be, vagy ha a görcs miatt nem tudod alkalmazni a már elsajátított technikát.
A taktikus cselekvés lényeges alkotórésze az adott útra való gondolati előkészület.
Ez azt jelenti, hogy konkrét uticélodat, alaposan gondold végig, felkutatva és összegyűjtve az elérhető információkat. A logikus, értékelő és egyben kreatív gondolkodás ezeket az információkat taktikai programmá alakítja. Taktikai cselekvőképességedet azonban alapvetően az érzelmi tulajdonságaid (kitartás, döntéskészség, stb.) befolyásolják.
A taktika csak akkor fog sikerrel járni, ha a taktikai cselekvésprogram felöleli ezeket a szubjektív tényezőket, terjedelmük és hatásmódjuknak megfelelően. Így az is könnyen belátható, hogy egy adott mászó taktikája nem lehet egyben egy másik mászónak is a taktikája mivel mind a kettőnek mások az előfeltételei, az egyikük talán erősebb, a másikuk viszont bátrabb vagy technikásabb. A taktikának az a célja, hogy a saját szellemi és fizikai energiánkat konstruktívan irányítsuk és alkalmazzuk: takarékosan, amíg nem szükségesek egy probléma megoldásához, nagyvonaluan és kiadósan, ha szükséges, az út előkészítésének idején és a mászás döntő perceiben.
A mászó taktikáját sok tényező határozza meg, a taktikai koncepciót ezeknek az összjátéka határozza meg,
azzal a céllal, hogy egy utat optimálisan másszunk meg.
A tervezés és a kivitelezés
Sokféle tényező irányíthatja figyelmünket egy bizonyos útvonalra, sok minden kiválthatja, hogy meg akarjuk csinálni, sőt meg kell csinálni: egy hegycsúcs atmoszférája, az útvonal neve, mindenek előtt a nehézségi fok mint kihívás. Ennek a mozgatórugónak a jelentősége szerint lesz a motivációnk és akaratunk egyre nagyobb.
Az út optimális megmászásához szükségünk van taktikára, mely két szakaszra oszlik:
tervezés, felkészülés,
kivitelezés.
A tervezés mindazokat az előkészítő megfontolásokat és cselekedeteket felöleli, amelyekre szükség van indulás előtt.
Már egy vonzónak tűnő út előtt is bizonyos mászástechnikákra gondolunk. Ez az első lépés az összes információ szisztematikus összegyűjtéséhez, a hatékony terv (taktika) elkészítéséhez. Tanulmányozzuk behatóan egy út szakaszait, sokszor hasznos szolgálatot tehetnek a részletes fotók, útleírások vagy a helyszinen egy távcső. Az utat nehéz és jól kezelhető szakaszokra osztjuk. Az útnak ez az optikai felosztása egyes szakaszokra, kulcshelyekre és pihenő szakaszokra jelenti a mászás tempójának gondolati előkészítését, mind fizikai, mind pszichikai és intellektuális szempontból. Ez a rendkívül fontos aspektus azt jelenti, hogy a mászás alatt a teljes összpontosítás az igényesebb útszakaszokra irányul (kulcshelyek), és a könnyebb szakaszokon erőt és szellemi energiát spórolunk, hogy ezzel is felkészüljünk a következő, nehezebb szakaszra.
Most következik a tervezett út optikai elemzésének elmélyítése.
Begyűjtjük az összes rendelkezésre álló információt:
a terep, a közet tulajdonságairól,
a fal vagy felszín struktúrájáról és jellemző formakincseiről,
a közet, hó, jég szilárdságáról.
a fogások elrendezéséről, stb.
Ezeknek az adatoknak a sokaságából a mester ki tudja szűri a fontosakat, így kialakítva az elképzelését. Ezzel szemben egy kezdő, többnyire hiányzó tapasztalatokkal, az információk sokaságából gyakran helytelen következtetéseket von le, és így rossz technikákat alkalmaz a mászásnál. Az optikai elemzésből nyert megoldási javaslatokat felül kell vizsgálni a realizálhatóságukat tekintve, a psziché és a testi adottságok ismeretében. Az akaratot és a kitartást hatékony egyensúlyba kell hozni a bátorsággal és a félelemmel.
A félelem határok között tartása érdekében a mászónak szüksége van a mozgás biztosítására.
A mozgás biztosításának két módját különböztetjünk meg:
kötél általi biztosítást,
abszolút kontrollált mozgás általi biztosítást.
Sokszor elérhető, hogy a kiesés, kicsúszás kevés kockázattal járjon, ha a biztosítási láncot helyesen építjük ki, vagy vannak már az útban szögek, nittek, vagy nekünk kell a közteseket elhelyezni. Ezért is szükséges, hogy a tervezett utat alaposan tanulmányozzuk a biztosító eszközök alkalmazhatósága tekintetében.
Ennek az elemzésnek a praktikus eredményeképpen az indulás, beszállás előtt a szükséges biztosítóeszközöket (ékeket, jégcsavarokat, karabinereket) áttekinthetően és könnyen hozzáférhetően helyezzük el. Bizonyos típusú útvonalakon (pl. homokkövek) nem minden szakaszt lehet biztosítani. Ezeket a biztosítástechnikailag gyenge helyeket úgy kell megmászni, hogy a mozgásbiztosítás második lehetőségét alkalmazzuk, vagyis csak abszolut biztos mozgásokat tervezünk, azaz minden mászómozgásnak reverzibilisnek, visszafordíthatónak kell lenni. Az ilyen veszélyes szakaszokon tehát úgy kell mászni, hogy minden mászóállásból vissza tudjunk vonulni a biztosított területre (lásd: "Kivitelezés" és a "Pihenőpontok mint a visszavonulás biztosítása" részben). A tervezett út felosztásakor arra kell figyelni. hogy a kétféle biztosítási forma között hézagmentes legyen az átmenet.
A felkészülési szakasz
Ha a tervezett útról már az összes rendelkezésre álló elméleti tudást összeszedtünk, akkor elemzéseink eredményét még otthon dolgozzuk fel olyan koncepcióvá, amelyik már minden szakaszra kész utasításokat tartalmaz. "Mentális edzéssel", intenzív foglalkozással gondolatban automatizálhatjuk a tempót és a mászótechnikákat, úgy, hogy az út kivitelezésekor az egyes szakaszokra már meglegyen a megoldási javaslat. Miközben beleképzeljük magunkat a mászószituációba, konkrét elképzeléseink alakulnak ki a várható feladatokról. Ismerjük a biztosító láncunk gyenge helyeit és ennek megfelelően pszichikailag fel tudunk készülni, és azt is tudjuk, hogy az út néhány átláthatatlan részén még mindig szükség lesz a teljes intellektusunkra (rugalmas, kreatív gondolkodás), és hogy éppen ott villámgyorsan és jól kell döntenünk.
Ez a "kényszerszünet", amikor már sokat tudunk az utunkról, de még "pihennünk" kell, erősíti a megoldási akaratot és a motivációt, így éppen a kivitelezés időpontjában "lángolhatunk", a mászáskor pedig "robbanhatunk".
A megvalósítás
A trevezési szakaszban - természetesen csak nagyvonalúan - kidolgozott magatartási javaslatokat (technika, biztosítás, stb.) most a helyzethez alkalmazkodva kell specifikálni, a gyakorlatra átfordítani. Itt ismét annak a néhány méteres szakasznak ahol éppen mozgunk, a részletes és koncentrál megfigyelése adja a szükséges információkat. Mozgásunknak ez legyen a mottója:
A szellem abszolút szabadsága a mozgás tervezésekor és a legszigurúbb fegyelem a megvalósításkor!
A mozgás minden lehetőségét meg kell vizsgálni a hatékonyságát tekintve, legyen az bármennyire is "bolond" a klasszikus mászás álláspontjáról nézve (pl. a lábat magasan a fej felett beékeljük egy lyukba, hogy tehermentesítsük a karokat). A leghatékonyabb ötleteket aztán a legnagyobb pontossággal ültetjük át a gyakorlatba. Ez a másodperc töredék részei alatt történik, itt lehet megkülönböztetni a mestert és a kezdőt. Míg a mester abban a helyzetben van, hogy a mozgástapasztalataiból ki tudja választani az odaillő "bolond" mászópozíciót, a kezdőnek, sőt még a haladónak is sok időre van szüksége, hogy sok hibás próbálgatás után megtalálja a helyes mozgást (try-and-error-elv, csak jól biztosítható utakban szabad alkalmazni).
Ez nem jelenti azt, hogy az összes megtanult mozgássémának a fedélzeten kell lennie, az a fontos, hogy a mászó megtartsa a kreativitását a mászószituációkban. Nem szabad mereven ragaszkodni egyfajta elképzeléshez, vagy okvetlenül egy másik mászó módszereit másolni. Minden sportolónak mások a testi adottságai. Meg kell ismerni és ki kell használni az alternatívákat. Ez a mozgásszabadság alakítja művészetté az extrém sziklamászást. Minden sporttevékenységnek az az egyik alapszabálya, hogy az aktív izomcsoportok megfeszülése nem lehet nagyobb mértékű, mint amennyi okvetlenül szükséges az elvégzendő munkához, míg az igénybe nem vett izmoknak lehetőleg "pihenniük" kell. A sziklamászás "mestere" azzal tűnik ki, hogy még az objektíve veszélyes helyzetekben és a legnagyobb erő kifejtésekor is könnyű és ügyes a mozgása. Ez a "könnyedség" azon alapszik, hogy a mester képes szabályozni az izmainak a megfeszülését és az elernyedését.
A mászó és a szikla között a kezek és az újak jelentik a leggyengébb láncszemet. Itt is gazdálkodni kell az erővel, itt is érvényes a puha fogás elve. Vagyis az ujjak által kifejtett erőnek éppen csak a kicsúszási határ felett kell lennie. Ezt könnyen vizsgálhatjuk úgy, hogy az ujjakat a lehető legjobban elengedjük, azaz lazítjuk a fogáson. Némi gyakorlattal és szikla ismerettel gyorsan megérezzük a feszítési energia érezhető különbségét.
Az a célunk, hogy minimális erő felhasználásával győzzük le a nehéz útszakaszokat. A mester képes arra, hogy amikor áthajlásból reibung mászásba vált át, villámgyorsan csökkentse a terhelési energiát a még éppen szükséges mértékre, hogy a lejtős métereken ne kelljen "bedurrant" kézzel mászni. A félelem alatt is könnyen begörcsölnek az ujjak a fogáson. Sokan ismerik azt az élményt, amikor kitett pozícióban a biztosítás berakása után a kezek hirtelen tehermentesülnek. Az az érzés is, hogy egy út az ismételt megmászáskor "könnyebbnek" tűnik, a "puha fogás" eredménye, azaz a gazdaságosabb erőfelhasználásé.
A következő szabály érvényes:
Kisebb erőkifejtés = több nehéz mászóméter ! A beszállás "ólomlábai"-t sokszor a kiszállás utolsó lépéseinél kell megfizetni, amikor is ezeket a hiányzó erő miatt már nem tudjuk végrehajtani.
Pihenőpontok
Ha a gazdaságosabb előrehaladás elvét tudatosan alkalmazzuk, sokszor feltünően alacsonyak lesznek a terhelési értékek, például a kezeknek csak a test súlypontját kell stabilizálni. Azokat a mászóállásokat, ahol az izomzatra eső terhelés az edzési inger alatt van, tehát nem éri el a teljes terhelhetőség 20 %-át, tehát nem fárasztanak, pihenőpontok-nak nevezzük. Az izmokban a maximális koncentrációs erő 20%-ánál már megkezdődik az artériális vérellátás csökkenése, 50 %-os terhelés felett már teljesen elzáródnak az erek.
A pihenőpontokon lehet lazítani, az izmok ilyenkor regenerálódhatnak. A karok váltott tehermentesítése elősegíti a vércserét. Arra azonban figyelni kell, hogy ezek a pihenőpontok ne legyenek túl megterhelőek (lásd: előbb), tehát 50 %-nál jobban ne terheljük az izmokat. Az ujjak hajlítgatása és kiegyenesítése kilazíthatja a begörcsölt izületeket, a nyugodt légzés előkészíti a pulzust és a vérkeringést a következő nehéz szakaszra. A regenerációs és az előkészítő szakasz egyszerre zajlik le, a pihenés közben elemezzük a következő mozgássort és a várható követelményeket.
Taktikai terhelésváltás a pihenés alatt
A pihenőpontokon a következő szakaszhoz szükséges izmokat kell ellazítani. Miközben - amennyire az lehetséges - a többi izomcsoporttal akarunk erőt kifejteni. Ezt a terhelés változtatások révén lehet megvalósítani. Az alsó kar húzó erejét például úgy tudjuk lazítani, hogy az alátámasztásnál erősen igénybe vesszük a felső test izomzatát. Az is ésszerű, ha a kar hajlásszögét ide-oda változtatjuk, ezáltal az izmot más módon éri inger. Egyes izomcsoportok célzott lazítása gyakran akkor is célszerű, ha ehhez nagy erőkifejtésre van szükség, viszont olyan izomcsoportokat kell ehhez igénybe venni, amelyeknek a következő nehéz szakaszban kevés szerep jut. A taktikai terhelésváltás alapelvei nem csak a pihenőpontokon érvényesek. Ha elakadunk, nehéz részek közepén is sikerhez vezethet az egyes izomcsoportok rövid, de célirányos lazítása.
A pihenőpontok stratégiai állomások
Már az út optikai elemzésénél megpróbáljuk felismerni a meglévő pihenőpontokat, és ezzel a tervezett utat olyan szakaszokra osztjuk, amelyek pihenési lehetőséggel végződnek. Minél nehezebb egy út, annál nehezebb felismerni illetve felhasználni a különböző pihenőpontokat. A legfelső nehézségi fokozatokban már nem nagyon van "no-hand-rests" azaz a kéznek pihenő hely, sokkal inkább az olyan pihenők a jellemzők, ahol csak nagyon bonyolult testhelyzetben lehetséges a pihenés. Az ilyen utakban néha biztos kudarcot jelent, ha nem ismerjük fel a pihenőpontot, és átmegyünk rajta. Képzeljük el, hogy egy tevével megyünk át a sivatagon, és nem használuk ki az egyetlen oázist, mert úgy gondoljuk, hogy a teve még nem szomjas. A következő forráshoz vezető út, azaz esetünkben a következő pihenőhelyzethez vezető út azonban túl hosszú. A következmény: a teve "kiszárad", azaz az izmaink túlságosan savassá válnak, és már csak hosszabb pihenő (több óra) után tudnak tökéletesen regenerálódni. Sok kezdőnél megfigyelhető alapvető hiba tehát, hogy egy utat a lehető leggyorsabban és egy menetben akarnak megmászni, ha úgygondolják, hogy az erejük éppen csak elegendő az út megmászásához. Éppen az ellenkezője az igaz. Mászás közben az az egyetlen célunk, hogy a következő pihenőpontot elérjük, és eljussunk a kiszállásig, miközben a pihenőpontokat úgy fűzzük fel egymás után, mint egy láncot. Lazító helyzetből megoldjuk a nehéz helyet (szakaszt), folyamatosan és célzott erőkifejtéssel eljutunk a következő nagy fogáshoz, majd ismét pihenő, felkészülünk a következő lépésre és megoldjuk.
A nehéz utak tempóját a mozgásszakaszok és a pihenő illetve koncentráló szakaszok váltakozása adja meg.
Ha az utólsó pihenőpontot tudatosan "mentőszigetként" kezeljük, akkor a kulcshelyeket esés nélkül is megmászhatjuk. A kulcshely lekűzdéséhez szükséges mozgássort "fejből megtanuljuk", és közben mindig visszamászunk a pihenőhelyre. Így kirostálhatjuk a rossz mozgásokat, és megtalálhatjuk az optimális mászásmódot. Ehhez a módszerhez azonban sok tapasztalat kell, és mindenek előtt szükség van a saját izomzat rendkívük finom érzékelésére, ugyanis nagyon szük az átmenet a telljes kimerülés és a regenerálódási képesség között.
Ha úgy mászunk át a pihenőponton, hogy nem vesszük észre , akkor "mentősziget"-ként nem használhatjuk. Ha az utolsó pihenőpont túl mélyen van, akkor az esetlegesen szükséges hosszú visszavonulás testi és szellemi igénybevétele köti le a teljes figyelmet. Emiatt többé-kevésbé leáll az a "kreatív gondolkodás", amely szükséges lenne ahhoz, hogy a következő nehéz helyet megoldjuk. Az "extrém hosszú kulcshelyek" gyakran olyan blokkolóan hathatnak, hogy a mászó kiesik vagy feladja az utat.
Pihenőpont mint a visszavonulás biztosítása
A rosszul biztosítható utakban ennek a módszernek gyakran elementáris, életbevágó jelentősége van. A mászás során okvetlenül regisztrálni kell a pihenőpontokat, és teljes hatékonyságukban meg kell őket vizsgálni mielőtt továbbmegyünk. Egészen pontosan meg kell állapítani minden egyes pihenőpont legjobb terhelési irányait és a pihenési lehetőség fokát.
Minden kontrollált mozgásnak a visszavonulás biztosítása a legfontosabb alapelve.
Néhány útban a kulcshely túlzottan bonyolult ahhoz, hogy elsőre megmászhassuk, mivel nem ismerjük az összes szükséges információt. A "try-and-error"-elv kétségtelenül sérülésekkel járhat. Tehát a pihenőpontról elmászunk a kérdéses helyig, összegyűjtjük az összes információt és visszavonulunk a pihenőpontra "belső-tanácskozás"-ra és feldolgozásra. A fel- és lemászások során így lépésről-lépésre oldjuk meg a kulcshely titkát, s közben bizonyos erőtartalékokra is szert teszünk, mivel az állandó ismétlés révén a mozgás lassan automatizálódik.
A kontrollált mozgásbiztosítás taktikájának az előfeltétele minden időpontban a bázis.
Bázisnak azt a területet nevezzük, ahol a kiesés nem jár kockázattal. Ez lehet a föld vagy a falon egy olyan hely (bázispont), ahonnan veszélytelen a kiesés a kötélbiztosítás miatt. Az egész útra érvényes taktikai-stratégiai biztosítási koncepció kialakítása különösen azokban az utakban életfontosságú, ahol kevés vagy egyáltalán nincsen fix biztosítási pont.
Példa: A kulcshely alatt található egy megbízható biztosítás. Öt méter hosszú mászószakaszra jó. Tehát a bázispont a biztosítás felett öt méterre található. További két méter után egy kézrepedés új pihenőpontot és új biztosítási pontot igér. Tehát ezt a két métert kontrolláltan kell megmászni. Arra kell törekedni, hogy minden helyzetből és minden időpillanatban vissza tudjunk mászni a bázispontra, ahonnan már veszélytelen a kiesés.
A mozgástervezés, a tempóadás és a biztosítási koncepció közötti kölcsönhatás ismerete emeli ki a mestert, és ez teszi lehetővé minden út megmászását.
Jegyezd meg: Míg a bázis objektív pont, addig a bázispont a mászó pszichéjétől függ, tehát szubjektív. Annak számára, aki nem eshet ki, a bázis = bázispont. Csak a mester képes arra, hogy a szikla adottságainak és a saját tudásszintjének megfelelően optimálisan jelölje ki a bizispontot.
A psziché
A psziché befolyásolja az érzékelésünket, gondolkodásunkat, kondíciónkat, bár ezt gyakran alábecsülik. Ezáltal a psziché kormányozza minden mozgásunkat - bár gyakran indirekt módon, s a psziché dönt az egyes cselekvési helyzetekben. Aktiválhat és blokkolhat bennünket, tehát jelentős, teljesítménymeghatározó tényező.
A hosszú edzési folyamat következtében nagyon is stabilak a testi és szellemi képességek. Azonban a helyzettől függően a psziché ingadozik, a határtalan akarás és a bénító félelem között.
Egy bizonyos szituációban alapvetően az akarat és a kétely közötti ingadozás határozza meg a pszichét.
A mászóútra való pszichikai felkészülésnek az a feladata, hogy ez az ingadozás úgy alakuljon, hogy végül is sikerrel járjon a próbálkozásunk.
A félelem
A kételyt alapvetően a felbecsülhető negatív cselekvési következtetések határozzák meg. A mászást erősen akadályozó tényezők egyike a félelem. Ez az érzés a bizonytalanságból, a saját mászótudás vagy a biztosítás iránti bizalmatlanságból fakad. A bizalom és a biztonság érzését azonban a tapasztalatból lehet megszerezni, ez utóbbit meg a gyakorlatból. Az, aki túl sokat edz vagy mászik felső kötélbiztosítással, az elhanyagolja a mászósport taktikai-pszichológiai oldalának a lényeges pontjait. "Lyuk" keletkezik a tapasztalataiban, s ez idézi elő az "ismeretlen"-től való félelmet előlmászás közben. Hirtelen hiányozni kezd a felső kötél. A lehetséges eséstől való félelem aztán megbénítja az egész testet, begörcsölnek az izmok, és többé már szó sincs folyamatos, kontrollált mászásról. Tehát a túl gyakori "topp-rope" (felső kötél biztosítás) többet árt, mint amennyit használ. A kieséstől való félelmet csak úgy lehet legyőzni, ha hozzászoktatjuk magunkat az eséshatáron való mászáshoz, természetesen megfelelő, kockázatmentes körülmények között. Ez önmagában jelentéktelen, azonban fájdalmas sérülést okozó esés azonban pont az ellenkező hatást éri el, még jobban megnő a félelem.
Tapasztal mászó számára a félelem is hasznos lehet: figyelmeztető jelként szolgál, a segítségével veszélyesnek vagy kockázatosnak itélhetünk egy mászóhelyzetet, s ennek megfelelően óvatosabb lesz a magatartásunk.
A fájdalomtűrés
Minél magasabbak a mászótechnikai nehézségek, annál inkább a fájdalomtűrés határozza meg a teljesítményt. A hegyes élek, a durva, éles egyujjas-lyukak vagy az éles szélü ujjrepedések rányomják fájdalmas bélyegüket az ujjbegyre, az ember legérzékenyebb tapintószerveire. Emberi dolog, hogy a fájdalmat el akarjuk kerülni. Csakúgy, mint a félelem, a "fájdalom szignálja" is nagyon könnyen eltereli a kreatív gondolkodást. A nehéz mászóhelyeken többnyire nincs annyi fogás, hogy elkerüljük a fájdalmas alakzatokat. Gyakran azt hisszük, hogy hiányzott az erőnk bizonyos fogások kihasználásához. Ilyenkor azonban csupán a fájdalomra való koncentrálás vonja el a figyelmünket, s nem tudjuk pontosan alkalmazni a technikai és testi tudásunkat. A "fájdalom szignálja" egész érzékelésünket a birtokába veszi. Gyorsan eljutunk a teljes szellemi kimerültség állapotába. Ezen is úgy tudunk segíteni, hogy a pihenőpontokat felhasználjuk lazításra.
Csakúgy mint az izomzatnál, az idegeknél is az aktív lazítás a legjobb. Lélegezzünk mélyen és lassan. A mély légzés csökkenti a pulzust és megnyugtatja a vérkeringést. Ezután lassan, de intenzíven feszítsük meg az izmainkat, majd ujra lazítsunk. Az izmok megfeszítésére való koncentráció eltereli a figyelmünket a fájdalomról. Az újabb lazításkor pedig már kevésbé intenzív a fájdalomérzet.
A becsvágy
Bár a becsvágy minden sportbeli teljesítmény hajtómotorja, gátló irányba is befolyásolhatja a pszichét. Előfordul, hogy közönbös, hibáinkat figyelő és váró publikum előtt annyira félünk a kudarctól, hogy a mászás pszichológiai erőpróbává válik. Minden egyes hibával egyre mélyebben belekerülünk egy ördögi körbe, a kudarctól való eszeveszett félelmünkben görcsös lesz a mászóstílusunk, hibát hibára halmozunk, s ez végül is teljes csődhöz vezet. Ezen csak az egészséges öntudat segíthet, valamint az a tudat, hogy attól, hogy az "XY" utat nem tudjuk megmászni, nem leszünk rosszabb mászók, sem alacsonyabb rendüek.
Az akarat
Most nézzük azokat a tényezőket, amelyek pozitívan befolyásolják a pszichét. Ezeket az akarat szóval foglalhatjuk össze. Amilyen sokrétü a mászó személyisége, olyan sokféle dolog növelheti az akaratát. Ez lehet egy bizonyos szituáció jelentősége, vagy lehet a becsvágy, hogy "megmutassuk". Nagy akaraterőt szabadíthat fel egy út neve, nehézségi foka, egy út vagy egy csúcs szépsége vagy egy nehéz hely különleges kihívása.
Motiváció alatt azt az erőt értjük, amely aktiválja a mászó akaratát és ezzel a teljesítőképességét. Az intenzitását az szabja meg, hogy egy bizonyos út vagy csúcs mit jelent számára.
Az amerikaiak - erősen leegyszerűsítve - a motivációt a következőre egyszerűsítik: "It's all on your mind" (Minden rajtad áll). Amit akarunk azt meg tudjuk csinálni. Tehát végül is a siker pszichikai kulcsa a beállítódásunkban és a lelkesedésünkben rejlik. Ha valaki csak az izomzat vagy a neházségi fokok diktatúrájára figyel, akkor nagyon kicsi lesz a motivációja. A mászás sok tényezőből áll össze, s a kondíció ezek közül csak az egyik.
A "felkészülési szakaszban" a motiváció a mászóútra való felkészülés meghatározó részévé válik. Végül is a motiváció intenzitása szabja meg a felszabadítható testi és pszichikai energia nagyságát, s a kétely és akarat megfelelő egyensúlyát.
Ha a motiváció elég nagy, akkor minden kétely elmúlik. Itt kell megemlíteni azt az érdekes jelenséget, amelyet napjainkban vizsgálnak a sportorvosok. Úgy vélik, hogy extrém magas motivációnál a test olyan kábítószerhez hasonló anyagot termel ki (endorphine), amely többek között csökkenti a fájdalom érzékelését is. Megfelelően magas motivációnál bizonyos fájdalmakat észre sem vesz a sportoló, s olyan energiáik szabadulnak fel, amelyekhez normális esetben nem tudnak hozzáférni.
Hettinger szerint az automatizált teljesítmény (15%-ig) és a pszichológiai teljesítőképesség (15-35%) csak kevés akaraterőt igényel. A szokásos erőbedobási tartalékok (35-60%) mobilizálásához már nagy akaraterőre van szükség. Az autonóm védett tartalékokhoz (65-100%) általában csak úgy lehet hozzáférni, hogy bizonyos hatásokkal (hipnózis, gyógyszerek - pl. dopping) felszabadítjuk őket. A szokásos erőbedobási tartalékok és az autonóm, védett tartalékok közötti területet Hettinger mobilizációs küszöbnek nevezi. Ezt kellő motivációval és megfelelő edzéssel el lehet tólni, így egy jól edzett illetve magason motívált sportoló edzetlen, de hasonló izomerejü másik emberrel összehasonlítva nagyobb erőkifejtésre képes (Stoboy nyomán).
A teljesítő képesség különböző területei (Hettinger nyomán)
Az egyes területek az abszolút teljesítőképesség %-ában.
|
100%
|
Autonóm védett tartalékok
|
95%
|
90%
|
85%
|
80%
|
75%
|
70%
|
65%
|
Mobilizációs küszöb
|
60%
|
Szokásos tartalékok
|
55%
|
50%
|
45%
|
40%
|
35%
|
Pszichológiai teljesítőképesség
|
30%
|
25%
|
20%
|
15%
|
Autómatizált teljesítmény
|
10%
|
5%
|
Minden jog fenntartva. Tel: 06-30-9327850, E-mail: somkutinandor@t-online.hu
|