Somkuti Nándor
|

"Egy nehéz mászás, különösen egy nehéz szólómászás kezdetén fölfokozottan tudatosul bennünk a hátunk mögött tátongó mélység. Szüntelenül érezzük vonzását, kielégíthetetlen étvágyát. Hallatlan szellemi erőfeszítést igényel, hogy ellenálljunk neki, egy pillanatra se merjünk lazítani. A szakadék sziréndala éberségre késztet minket, puhatolódzóvá, sutává, görcsössé teszi mozdulatainkat. A mászás előrehaladtával azonban egyre inkább megszokjuk a kitettséget, a végzet érintését, lassan elhisszük, hogy bízhatunk saját kezünkben, lábunkban, fejünkben. Megtanulunk az önfegyelmünkre hagyatkozni. Figyelmünk apránként annyira összpontosul, hogy már észre sem vesszük kidörzsölődött ujjperceinket, combunk sajgását, az állandó koncentráltság fenntartásának feszültségét. Révületszerű állapot fedi el az erőfeszítést, a mászás éberen megélt álommá szépül. Órák röppennek el, akár a percek. A hétköznapi létezés fölhalmozódott bűntudata és zavara - a lelkiismereti botlások, a kifizetetlen számlák, az elfuserált lehetőségek, a por a kanapé alatt, a kínzó családi bajok, a gének könyörtelen börtöne - átmenetileg feledésbe merül, kiszorítja gondolatainkból a világosan kirajzolódó, hatalmas cél és a pillanatnyi feladat komolysága."
(Jon Krakauer)
Gleccsertúrázás, jégmászás
|
Bekötözködés
A gleccsertúrázás egyik legnagyobb objektív veszélyét a gleccserhasadékok jelentik, melyek zöme télen és kora tavasszal hóval fedett, így nehezen észrevehető. Nyáron már nagyrészük nyitott, de ennek ellenére sosem szabad alábecsülni és egyedül gleccserre merészkedni. Akármilyen könnyűnek is látszik egy gleccser bejárása, az alattomos, nem látható gleccserhasadékok folyamatos felbukkanása várható, ezért szükséges egymás kölcsönös biztosítása.
Még mielőtt a gleccserre lépnénk, szakszerűen kötözködjünk be!
Elengedhetetlen 2-es vagy 3-as partikba szerveződni és folyamatos kötélbiztosításban haladni. Kötélnek a súlycsökkentés céljából legjobban a 9-9,5 mm-es dinamikus iker vagy fél kötél a legmegfelelőbb, de ha egész köteled van, az is tökéletesen megteszi. [lásd: kötelek] Kettes partiban mindkét féltől elvárandó a biztosítással kapcsolatos tudnivalók ismerete, mindkét félnek tisztában kell lennie a gleccserhasadékból való mentés lényegével, valamint mindkét félnek rendelkeznie kell mindazokkal a technikai eszközökkel, amik a mentés szabályos elvégzéséhez szükségesek, továbbá olyan hosszú tartalék kötéllel, mely a húzórendszer és a stand kiépítésével és a csomókkal együtt a másik társ elérését biztosítják.
Hármas partiban mindig középre kerüljön a tapasztalatlanabb, a mentéshez szükséges eszközökkel nem rendelkező társ, akit mind az elől, mind pedig a hátul haladó társa biztosít. Hármas partiban az elől és hátul haladónak rendelkeznie kell annyi tartalék kötéllel, amennyi a középső társ elérését biztosítja gleccserhasadékból való mentéshez, beleértve a standolást és a különböző húzórendszerek kiépítéséhez szükséges kötélhosszt is.
Attól függően tehát, hogy a kötélparti melyik pozíciójában állsz, eltérő bekötözködési módszereket alkalmazunk.A kötél két végén állóknak rendelkezniük kell elég tartalék kötéllel, hogy adott esetben elérjék vele a társukat, ezért a felesleges felszedett kötelet vállra akasztva kezdjük a bekötözködést. [lásd: 1. ábra] Az elmenő oldali szálat félbehajtva átbujtatjuk a beülő bekötő gyűrűjén, majd áthúzzuk a testünkre feltekert kötél mögött (1), a hurok végét visszahajtjuk ás az elmenő szál köré tekerjük (2).
A hurkot kétszer, körkörösen az elmenő szál köré tekerjük felfelé haladva [2.ábra: (3)], majd a hurok megmaradó részét az előzőleg feltekert
részbe bújtatjuk felülről lefelé [2.ábra: (3)], majd a keletkezett csomót meghúzzuk [2.ábra: (4); (5)]. Ez a csomó lehetővé teszi a maradék kötél használatát, amikor az alsó szál terhelés alatt van, például egy esetleges gleccserhasadékból történő mentés megkezdésekor.
Az elmenő szálra kössünk még egy perec csomót, és egy karabiner segítségével csatoljuk a beülőnkbe. [3.ábra: (6)]. A javaslatnak megfelelően és módon kell bekötözködnie kettes partiban mindkét félnek, illetve hármas partiban a kötél két végén haladónak.
Hármas parti esetén a középső hegymászó bekötéséhez nem kell tartalék kötelet biztosítani, így őt közvetlenül a kötélbe lehet kötni az alábbi módon [4.ábra]. Első lépésben félbehajtjuk a kötelet nagyjából a kötél közepén és egy perec csomót kötünk rá. [4.ábra: (1)] A hurok végét áthúzzuk a beülőnk bekötőgyűrűjén. A kötélen akkora hurkot képezzünk, hogy azt egész testünkön könnyedén át tudjuk bújtatni. Teljesen leengedjük, majd lábunknál kilépünk a hurokból és a beülőnk bekötő gyűrűjén képződött csomót megszorítjuk. A megkötött perec csomó nagyjából karnyújtásnyi távolságra legyen tőlönk miután elkészült a bekötés. [4.ábra: (2)]
A 4. ábra (3) képén látható, hogy a középső hegymászó bekötése szabad mozgást biztosít számára függetlenül az elől és mögötte haladó mászótársa mozgási sebességétől. Ez a szabadságfok lehetőséget biztosít számára kiterhelni a kötélből abban az esetben, ha az első és hátsó mászó között a kötél valamilyen okból megfeszül.
Haladás gleccseren
A gleccseren való mozgás folyamatos objektív veszélyt jelent mindenféle időjárási körülmények között, épp ezért a túratársaknak egymás biztosításáról folyamatosan gondoskodni kell. Az előző részben már beszéltünk arról, hogyan kötözködjünk a kötélbe. Ebben a felyezetben a gleccseren való mozgás szabályait foglaljuk össze.
Kettes parti esetén, ami gyakorlott mászók között a legoptimálisabb, mindig megfelelő távolságot tartsunk egymástól, ami nem lehet sem túl rövid, sem túl nagy távolság. Optimális a 15-20 m-es távolság. Ez a távolság, figyelembe véve hogy mindkét partner vállán további 20; 20 m kötél van feltekerve, veszély esetén egymás elérése érdekében, együttesen összesen egy 60 m-es kötéllel a biztosítási lánc megoldható. [5.ábra: (1)] A túl nagy távolság már nem biztonságos, mert kicsúszás, vagy hasadékba esés esetén a nagy távolság nagyobb rántást eredményez a biztosító oldalán, aki így nem valószínű, hogy stabilan meg tudja fékezni a társa eséséből adódó mozgási energiát.
Célszerű a kötélre egymás között több középcsomót elhelyezni [5.ábra: (1)], melyek egy esetleges gleccserhasadékba eséskor fékezést biztosítanak, és a firnbe mélyen bevágódó kötél a csomóknál megszorulva csökkenti, vagy esetleg teljesen fel is fogja a másik félre ható rántási erő nagyságát. Kettes partinál a bekötési pontokat nagyjából 1/3, 1/3, 1/3-ad kötélhossznyi távolságokban kell a teljes kötél hosszán kijelölni, így biztosított, hogy mindkét félnél annyi tartalék kötél van még, ami egy esetleges mentés esetén a társ elérését biztosítja. A kötél első harmada tehát az elől haladó személlyen van feltekert állapotban, a második harmad köti össze a parti két tagját és a harmadik harmad a partiban hátul haladó vállán van feltekert állapotban.
Hármas parti esetén is be kell tartanunk az egyenlő távolságok szabályát oly módon , hogy a parti tagjai között ne legyen több 8-15 m-nél, hasonló okok miatt, amit már a kettes partinál leírtam. [6. ábra: (1)]
Hármas partiban nagyjából 1/4; 1/4; 1/4; 1/4 arányban kell a kötél teljes hosszát felosztani, hogy egyenló távolságban legyenek egymástól a parti résztvevői és a két végén a parti elején és végén haladónál is legyen annyi tartalék kötél, hogy mentés esetén a középső társ elérését bizosítsák, beleértve a stand és a húzórendszerhez szükséges kötél hosszát. A kötél első negyede tehát az elől haladó személyen van feltekert állapotban, a második negyed köti össze a hármas partiban elől haladót a középen haladóval, a harmadik negyed a középen haladót köti össze a hátul haladó harmadik személlyel és a negyedik negyed a hátsó személy vállán van feltekert állapotban.
Gleccseren, ha fennáll a gleccserhasadékba esés veszélye, soha ne tartsuk a felesleges kötelet karikába szedve magunk mellett [6.ábra: (2)], mert veszélyesen megnőhet a rántás ereje a társ esetleges gleccserhasadékba esésekor, ami nagymértékben csökkenti a megtartás esélyét.
A kötélparti összes tagjánál kell hogy még legyen egy-egy darab mell pruszik, valamint egy-egy db láb pruszik zsinór, ami a gleccserbe eséskor a megfeszült, lógó kötélen való felmászás nélkülözhetetlen eszköze. Célszerű a mellpruszikot már az indulás megkezdésekor előre a kötélre kötni magunk előtt az elmenő szálra, a másik végét pedig egy karabinerrel a beülőnkbe csatolni. A láb pruszikot is felrakhatjuk már induláskor, de ha a hossza miatt zavar, akkor célszerű ezt csak az esés utáni pillanatokban a kötélre erősítani. A lábprusziknak az elmenő kötél szálon mindig a bekötési pontukhoz közelebb kell esnie mint a mell pruszik, ami tőlünk távolabbra kerül felhelyezésre a gleccserkötélre, ezáltal biztosítva felső testünk egyensúlyban tartását. [lásd: kötelek]
A gleccseren való haladás másik három elengedhetetlen eszköze egy jégcsákány, a bakancsra felszerelt hágóvas, és a sisak.
Minután mindennel elkészültünk, elindulhatunk a gleccseren. Elől mindig a legtapasztaltabb vizsgázott hegymászó vagy túravezető haladjon. Egymásra, egymás mozdulataira mindig odafigyelve haladjunk, lehetőleg teljesen kihúzott kötéllel. A látható gleccserhasadékokat lehetőleg kerüljük el, de ha mégis kereszteznünk kell egy hasadékot, akkor azt mindig a hasadékra merülegesen végezzük, átkelési pontnak mindig a legkeskenyebb részt válasszuk, ahol azt könnyedén át tudjuk lépni, vagy ugrani.
A kép a Kaukázusi expedíciónkon készült. A baloldali képen: egy keskeny hóhíd látható, amin kénytelenek voltunk átkelni, mivel a gleccser már túl széles volt ahhoz, hogy boztonsággal átugorjuk. A jobboldali képen: egy gigantikus méretű gleccserhasadék látható,szélessége elérte az 5 m-t. Széle ráadásul erősen kiolvadt, bizonytalan a szilárdsága. A kép közepén egy hóhíd, még távolabb már majdnem teljesen fedett a gleccserhasadék. Mélysége elérte az 50-60 métert. A kép legtávolabbi pontján a hegy oldalában szintén gleccserhasadékok sokasága látható.
|
Egy hasadék megkerülésénél mindig magfelelő távolságot tartva kerüljük meg, mert a hó felszine alatt még, a gleccserhasadék irányában, hosszan tovább folytatódhat a hasadék. A hegy lábánál, ahol a gleccser meredeksége a vízszintesből meredekbe vált, a jégben felmerülő nyíró feszültségek következtében lefelé táguló, gyakran fent a gleccser felszínén teljesen zárt gleccserhasadékokat eredményez, amit nehezen lehet felismerni. A hegy csúcsához közeledve, ahol a meredekebb gleccserfelszín lankásabbá válik a gleccser felszine felé táguló, lefelé szükülő gleccserhasadékok kialakulását eredményezi. Ezek a hasadékok a felszinen haladva könnyebben észrevehetőek, de néhol olyan szélesek is lehetnek, hogy már biztonsággal átugrani sem lehetséges. Az elkerülhetetlen, nagyon széles glecscerhasadékok keresztezésekor keresni kell egy olyan pontot, ahol biztonságosan lemászhatunk a gleccserhasadék oldalán és a másik oldalon újbol felmászunk. Ennek a problémának a megoldásához azonban már a jégfalak mászásához szükséges ísmeretekkel és nagyobb tapasztalattal kell rendelkezni.
Gleccserhasadék közvetlen keresztezése előtt a parti többi tagja álljon meg, olyan távolságot tartva, hogy az éppen elől haladó, vagy a gleccsert éppen keresztező személynek annyi tartalék kötele legyen, hogy biztonsággal átlépjen vagy átugorjon a gleccserhasadék túloldalára anélkül, hogy a megfeszülő kötél visszarántaná. A parti többi tagja ilyenkor megáll, jégcsákányát a gleccserbe szúrva, arra támaszkodva, kihúzott kötéllel figyeli az éppen áthaladó mozdulatait felkészülve egy esetleges hasadékba esés megtartására.
Gyakran előforduló jelenség a szétnyíló gleccserhasadékok között megmaradó hóhíd, mely sok esetben egyedüli lehetőséget biztosít a gleccserhasadék túlsó oldalára való átjutáshoz. Ezek a hóhidak minél vastagabbak annál teherbíróbbak. Ha ilyenen kell átkelni, még fokozottabb odafigyeléssel, szélsőséges helyzetben előzetes stand kiépítésével végezzük a manővert.
A kép a Kaukázusi expedíciónkon készült, látható, hogy a gleccser hasadékot összekötő hóhíd
majdnem teljesen átrepedt, ami az átkelést még fokozottabban veszélyessé tette.
|
Mivel a gleccsrek állandó mozgásban vannak, ezért nem garantált, hogy egy hegycsúcs megmászásakor a visszavezető útvonalat is ugyanarra tudjuk vezetni. Lehet, hogy a nap felmelegedésével a délelőtt még járható hóhíd délutánra már leszakad, vagy ugyan még a helyén van, de már nem képes súlyunk megtartására. Ezért tehát a gleccseren mindig rendelkeznünk kell kreatív gondolkodással, rögtönzött stratégiák kialakításával és döntéskézséggel ahhoz, hogy adott esetben a megfelelő nyomvonalon tartsuk a parti menetvonalát. A visszafelé vezető út ebből a szempontból mindig veszélyesebb, mivel a napsugárzás, és a felmelegedés nagymértékben meglazítja a gleccsef felszínét.
SOHA NE KÖZLEKEDJ EGYEDÜL GLECCSEREN ! Gondolj mindig arra, hogy egy befagyott tó jegén közlekedsz, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alattad. Érdemes két, esetleg három kötélpartival együtt mozogni, így ha valamelyik partiban az egyik személy gleccserhasadékba esik, akkor a többi parti tagjai is tudnak segédkezni a stand építésében, a mentési munkálatokban.
Mentés gleccserhasadékból
Lehetőleg kerüljük el annak a veszélyét, hogy bárki is beleessen egy gleccserhasadékba, de ha mégis bekövetkezik, akkor higgadtan, megfontoltan, kapkodás nélkül kell elvégezni a beesett társ mielőbbi kimentését. A legtöbbet talán az esés pillanattában tehetünk, mivel ha azt megelőzően feszesen tartottuk a kötelet, akkor csak kis mértékben fog a társad a gleccser felszínének síkja alá esni. Az esés pillanatában a parti másik, vagy többi tagja olyan testhelyzetet kell hogy felvegyen, hogy képes legyen a rántáskor felmerülő erergia megtartására, anélkül, hogy a többieket is berántaná a hasadékba.
Az esés pillanatában azonnal le kell szúrni a jégcsákányt a gleccser felszínébe, olyan mélyre amilyen mélyre csak lehetséges, közben teljes súlypontunkkal a jégcsákány kiálló végére kell támaszkodni, hogy a rántás során felhalmozódó erő ki ne ránthassa a jégcsákány nyelét a jégből. Olyan testhelyzetet vegyünk fel, hogy súlypontunk minél közelebb legyen a gleccser felszínéhez, így kevésbbé tud a fellépő rántás kibillenteni egyensúlyi helyzetünkből. Ez a teshelyzet lehet szembe fordulva a fellépő erő irányával (7. ábra), de lehet háttal, hason fekve is a jégcsákány csőrét a jégbe mélyesztve, arra ráfeküdve a rántást megtartani. Mindkét esetben a lábunkat is erősen megvetve, enyhe terpeszben a hágóvas fogait a jégbe mélyesztve meg kell akadályoznunk a jégen való megcsúszásunkat. Ezek az első mozzanatok pillanatok alatt lejátszódnak, szinte nincs is idő arra hogy felfogjuk, mi is történt valójában. Ezért ezeket a mozdulatokat automatikusan, ösztönösen kell a lehető leggyorsabban és határozottan elvégezni. Sok múlik ezeken a sorsdöntő pillanatokon !
Ilyenkor sok múlik a helyes bekötözködésen, és a szabályos kötél vezetésen. A 8. ábra szemléletesen mutatja be, milyen bajt tud okozni, ha például karikába szedve tartjuk a tévesen, feleslegesnek ítélt kötélhossz egy részét. Elyenkor ugyanis a fellépő rántási erő kitépi a kötelet a kezünkből és ezáltal az esés hosszát jelentősen megnöveljük, így a fellépő rántó erő sokkal nagyobb lesz, mint amekkora feszes kötélvezetés esetén fellépett volna. Ilyen esetbe arccal előre kezdünk mi is csúszni a szakadék széle felé. Ebben a pozícióban szinte lehetetlen a jégcsákány használata a fékezéshez, nagy valószínűséggel mindannyian a szakadék alján végezzük, ami szélsőséges esetben akár több száz méter mély is lehet.
Szintén gyakori hiba az is, hogy a parti egyes tagjai csak mellbeülőt használnak, gondolva arra, hogy gleccserre talán ez is elég. Ez is végzetes hibának számít, mivel ilyenkor a bekötési pont magasabban van mint a saját súlypontunk, így a rántás pillanatában könnyebben kibillenhetünk egyensúlyi helyzetünkből és arccal előre, a terhelés irányába mozdulunk el.
Álltalános szabály tehát, hogy a fellépő rántó erő pillanatában minél alacsonyabban legyen súlypontunk és minden esetben lábbal legyünk a rántási irány felé. Csak ebben a pozícióban leszünk képesek a helyzetet stabilizálni. Hármas parti esetén talán könnyebb a helyzetünk, ha mind a két másik társ gyakorlott és tisztában van a helyzettel. Ha az egyik közülük kezdő és hibázik, ráadásul ő áll a beeső társhoz közelebb és nem képes helyzetét stabilizálni, akkor már ketten fognak a szakadékba zuhanni, és csak egy ember, a harmadik marad, aki a két mozgásban lévő testet meg kell hogy fékezze. Erre már sokkal kevesebb az esély.
Ha már sikerült urrá lennünk a stressz okozta helyzeten és már képesek vagyunk racionális döntéseket hozni, akkor azonnal munkához kell látni. Első dolgunk a stand kiépítése és a folyamatos terhelés alatt lévő kötél rögzítése. Egyszerübb az eset hármas parti esetén, amikor a harmadik társ kiterheli magát a kötélből és munkához lát, míg a zuhanást megtartó személy folyamatosan ellenáll a terhelésnek. Kettes parti esetén mindent a zuhanást megtartó személynek kell elvégeznie. Még egyszerűbb a helyzet viszont, ha több kötélparti is van a helyszínen, ilyenkor egymásnak is tudnak segíteni. Először is a gleccser felszínén kell találni egy ideális helyet, ahová a standot kiépítjük. [9.ábra] Ez lehet akár jégcsavar, hószög, vagy "dead man", attól függően, hogy milyen szilárd a gleccser felszíne. Erről azonban részletesen a 'Standolás gleccseren, jégfalon' című fejezetben fogok bővebben írni.
Ha már meg van a stabil kikötési pont, akkor lehetőleg egy olyan eszközt szereljünk a terhelt kötélre, ami az egyik irányban biztosítja a kötél rögzítését, a másik irányban viszont biztosítja annak szabad mozgatását (felhúzását). Erre a célra legalkalmasabbak a többfunkciós visszafutásgátlók, pl: TIBLOC, vagy bárbilyen visszafutásgátló csiga, pl.MINI TRAXION, de ha nincs nálunk más, akkor egy egyszerü pruszik zsinór is megteszi.
Ha sikerült a standhoz rögzíteni a terhelt kötelet a fenti módon, akkor a zuhanást megtartó személynek fokozatosan át kell helyeznie a terhelést a kikötési pontra. Ezen a ponton már szabaddá válik mind a két, a gleccser felszínén tartozkodó személy, igy elkezdhetik a mentés következő fázisát, a húzórendszer kiépítését.
Az első és legfontosabb feladat ilyenkor a beesett személy megszólítása. Tudnunk kell ugyanis, hogy mekkora a baj. Képes-e a sérült önerőből aktívan résztvenni sajátmaga felhúzásában, vagy mozgásképtelen, eszméletlen állapotban van. Alapvetóen ugyanis kétféle húzórendszert építhetünk ki:
 egyszerű csigasor -----> ha a sérült eszméleténél van, aktívan tud segédkezni és van elég kötelünk (10. ábra)
 közvetett húzórendszer -----> ha a sérült eszméletlen, vagy mozgásképtelen. (11. ábra)
Egyszerű csigasor:
10.ábra:
Egyszerű csigasor
Az egyszerú csigasor igen hatékony. Használata akkor ajánlott, ha a sérült képes segíteni saját felhúzásában. Jó megoldás olyankor ha a kötél beakadt a hasadék peremén. A rendszer húzókötelére visszafutásgátlót is kell helyezni. Ehhez a technikához sok kötélre, de kevés egyéb felszerelésre van szükség.
|
Annak érdekében, hogy a húzórendszer kötelei ne vágódjanak mélyen a gleccserhasadék szélébe, célszerü a hasadék pereménél a kötél alá hátizsákot vagy egy jégcsákányt fektetni. A felhúzó kötelet félbehajtva, duplán egy karabinerrel (és esetleg egy egyszerü csiga pl. ULTRALEGERE) beakasztásával leengedjük a sérülthöz, aki azt beülőjéhez csatlakoztatja. A húzórendszer kiépítését követően megkezdhetjük a sérült felszínre húzását, miközben a sérült az eredeti kötelén felfelé húzódzkodik, így segítve a fentiek munkáját. Amennyiben a sérült is rásegít, úgy 1/3 húzóerőt kell csak a sérült kihúzásához igénybe venni. 90 kg-os személy esetén ez csak 30 kg-nak felel meg de ha ketten vagyunk, akkor ez személyenkét csak 15 kg-ot jelent. Amennyiben a sérült nem tudna segédkezni (pl. nincs már jártányi ereje sem), akkor a felhúzó személynek 1/2 húzóerővel kell a sérültet felhúzni, ami a példánk esetében 45 kg-os húzóerőnek felelne meg.
Közvetett húzórendszer:
11.ábra:
Közvetett húzó rendszer
Közvetett húzórendszert kell használni, ha a sérült eszméletlen, illetve ha nincs elég kötél az egyszerű csigasor vagy Flaschenzug kiépítéséhez.
|
Ha a sérült eszméletlen, vagy mozgásképtelen, akkor nem számíthatunk az ő segítségére, tehát mindenképen a közvetett húzórendszer kiépítése ajánlott. Ez a rendszer már eszközigényesebb, mint az egyszerű csigasor. Miután sikerült áthelyezni a terhelést a kikötési pontra, megkezdjük a húzórendszer kiépítését. A kikötési pontban lehetőleg egy visszafutásgátló csigát használjunk (pl. MINI TRAXION), [11. ábra: (1)/b], ami a terhelés irányában biztosítja a kötél rögzítését, a felhúzás irányában viszont szabadon mozgatható. A MINI TRAXION-ból elmenő terheletlen szálat félbehajtjuk, és a hajtási pontban karabinert csatulunk a kötélre, majd azt, egy már előzetesen a terhelt kötélszálra helyezett többfunkciós visszacsúszásgátlóba akasztjuk. (ez lehet pl. TIBLOC vagy akár egy pruszik zsinór is.) [11.ábra: (2)/d] Az ide beépített eszköz meglazítva a terhelt kötélszálon egészen a gleccser hasadék széléig kitolható és onnan behúzható a 11.ábra: (1)/b pontig, majd ezt követően lazítás után újból a gleccserhasadék széléig csúsztatható. Ezzel a rendszerrel 1:3 arányban szintén 1/3-ad húzóerúvel tudjuk a sérült társunkat a felszínre húzni. Amennyiben a sérült társ kihúzása nehezen megy, vagy még egy nehéz hátizsák is van nála, vagy egyedül kell az illetőt felhúznunk, akkor célszerü egy 1:5 arányú húzórendszert kiépíteni. Ez a rendszer hasonló az 1:3-as húzórendszerhez, de ide egy a 11. ábrán is látható, sárga szinnel jelölt hevedert is be kell a rendszerbe építeni. A 11. ábra tulajdonképpen ezt az 1:5 arányú húzórendszert ábrázolja szemléletesen. A heveder egyik végét a standba, a visszafutásgátló csiga mellé kell szerelni [11.ábra: (1)/b], a másik végét a félbehajtott terheletlen kötélszál hajtási pontjába egy karabinerrel csatlakoztatjuk. Akasszunk egy karabinert a sárgával jelölt hevederbe, majd ezt akasszuk a már terhelt kötélszálra szerelt többfunkciós visszafutásgátlónkba, pl.:TIBLOC-ba. [11. ábra: (2)/d]. Ezzel a húzórendszerrel 1/5-öd erővel tudjuk a sérültet a felszínre húzni. Ha húzás közben a 11.ábra: (2)/d pont eléri vagy megközelíti az (1)/b pontot akkor a TIBLOC lazítása után, azt újból a gleccserhasadék széle felé csúsztatjuk a terhelt kötélszálon és folytatjuk a felhúzást.
Nem beszéltünk még arról a szerencsétlen helyzetről amikor hármas parti esetén a középső társ esik a gleccserhasadékba. Ilyenkor ösztönösen mind a két kötél végen bekötött társ, az elől és a hátul haladó is fékezési pozíciót vesz fel és a fent már leírt önfékező módszerrel megállítják a zuhanást. A két fékező társ közül amelyik a kevesebb terhet viseli az álljon fel és kezdje meg a stand kiépítését. Ezen idő alatt a másik társ természetesen önfékezési pozícióban marad. Miután a mentési oldalon elkészült a stand, az eddig önfékezési pozícióban lévő mászó a sérült súlyát fokozatosan átterheli a túloldalon már kiépített standra. Ha az önfékezést befejező mászóra is szükség van a mentés során, akkor a mentési oldalon lévő társa előbb őt átbiztosítja a hasadék mentési oldalára, majd közösen kiépítik a felhúzórendszert és megkezdik a mentést.
Standolás gleccseren, jégfalon
Ez előző fejezetben már leírtam hogyan kell e mentést elvégezni. Ahhoz, hogy a mentés biztonságos legyen a húzórendszerek kiépítése előtt standot, biztonságos kikötési pontot, kell készítenünk. Ezeket a standokat nem csak mentéshez, hanem biztosítási céllal, felfelé haladáshoz és ereszkedéshez is lehet használni.
A gleccseren végzett standolás módja függ a gleccser ill. a hófelszín szilárdságától. A felszín szilárdsága az alábbi fokozatokba osztható, felülről lefelé haladunk az egyre szilárdabb felszín felé:
 laza porhó,
 tömör hó,
 kemény hó vagy firn,
 jég.
Laza porhó: A leglazább szerkezetü közeg a porhó, melynek szinte abszolút nincsen tartása, nagyon nehéz benne még haladni is, standolásra szinte teljesen alkalmatlan mivel nincs, vagy nagyon minimális a tartása. Ha vastagsága csak 20-30 cm, akkor érdemes letakarítani a terep felszínét és az alatta lévő szilárdabb hórétegbe kiépítani a standot. Nagyon vastag, 100 cm vagy ennél mélyebb porhóban lehetetlen a biztonságos stand kiépítése. Ilyenkor érdemesebb egyébként is elkerülni a hegymászást, mert ilyenkor a lavina veszély is fokozott.
Tömör hó: Többféle lehetőség kinálkozik, attól függően, hogy adott esetben milyen felszereléssel rendelkezünk. Gleccser túrázáshoz nélkülözhetetlen felszerelésnek számít a hószög. Ez egy 45-90 cm-es 'T' vagy 'V' alakú aluminium profil, mely hosszában lyukacsos. Behelyezés előtt válasszuk ki a legszilárdabb hófelszínt, és minél mélyebbre szúrjuk le. A legutolsó még kilátszó lyukba akaszthatjuk a karabinert. Lehetőleg mindig kettő hószöget alkalmazzunk, mivel a hó szilárdsága nem mindig kedvező. A két alkalmazott hószöget hevederrel köthetjük össze és abba csatoljuk a karabinert. A két hószöget alkalmazhatjuk hevederrel párhuzamosan és sorosan egymáshoz kötve is, de standoláskor mindig kettő darabot alkalmazzunk. Vízszintes, vagy enyhén lejtős terepen függőlegesen, vagy néhány fokra a hegy felé döntve helyezzük el, meredek terepen viszont akkor van a legnagyobb tartása, ha a fellépő húzóerő irányával 45 ° -os szöget zár be. Természetesen itt is a 45°-os szög a hegy felé döntött hószög esetén értendő. Minden esetben közvetlenül a hófelszín felett akasszuk be a karabinert, vagy kössük rá a hevedert, mert különben a fellépő forgató nyomaték könnyen kifordíthatja a szöget a hóból. Ha laza a hó szerkezete, akkor hóhorgonyként is használhatjuk a hószöget. (lásd később) Ha nincs nálunk hószög, akkor szükség esetén a jágcsákány nyele is használható hasonlóan a leírtakhoz.
Hóhorgony vagy ("deadman"). Hószög hiányában bármilyen nagyobb méretü tárgy elásásával tudunk hóhorgonyt kialakítani. [lásd: 12.ábra]
Lehet ez egy hószög is, de jégcsákányt, sílécet és hátizsákot is alkalmazhatunk. Először is ki kell ásnunk egy akkora gödröt, ami elég hosszú ahhoz, hogy a teljes keresztmetszetében bele tudjuk fektetni az éppen hóhorgonyként alkamazandó tárgyat. Rögzítsünk egy hevedert az elásott tárgyra oly módon, hogy az ne tudjon a tárgy szélére kicsúszni (pl. jégcsákány nyele). Ha hószöget alkalmazunk, akkor a középső lyukba akasszunk egy karabinert és abba fűzzük bele a hevedert. Jégcsákány esetén a nyél végén található tüskelyukba is tegyünk egy karabinert. Vágjunk egy csapást a hóba, merőlegesen a leásott tárgy irányába, olyan mélyről indítva a csapást, amilyen mélyen a már elkészült gödör alja van, hogy a horgonyként szolgáló tárgyat terhelés esetén fel ne rántsuk. A csapást fokozatosan vezessük fel egészen a hó felszínéig, olyan hosszan amilyen a rendelkezésre álló hevederünk hossza. A csapásba fektessük bele a hevedert, és a végére akasszunk egy karabinert, majd az egész rendszert temessük be hóval és alaposan tapossuk meg, ezzel is szilárdítva a hó tartását. Csak a heveder vége és a rácsatolt karabiner látszhat ki a hó alól. Minél lazább a hó szerkezete, annál inkább törekedjünk a nagy felületű tárgyak horgonyként való alkalmazására. (Pl. síléc, hátizsák) Lefektetett jágcsákány esetén leszúrhatunk még egy jégcsákányt a fekvő mögé és ebbe akaszzuk a hevedert.
Síléc alkalmazása esetén a síléc futófelülete álljon a terhelés irányába, nem pedig fordítva, mivel a lécek a hasonló irányú terhelésekre lettek tervezve. (lásd: 12. ábra) Síbotot hóhorgonyként soha ne használjunk !
12.ábra
Standolás laza szerkezetű hóban.
|
Tömör hóban hólapot is használhatunk standolás céljából. [13. ábra] Ez egy nagyobb felületü aluminium lap, melyhez bowden van erősítve. Ezt a hóba szintén elásva alkalmazzuk, olymódon, hogy a lap 40° -os szöget zárjon be a terhelés irányával. A bowden végére itt is karabínert akasztunk. Ez az eszköz dinamikus biztosítást eredményez, mert hirtelen terheléskor az aluminium lap egyre mélyebben csúszik a hó felszíne alá, ezzel fokozatosan felemésztve a rántáskor keletkezett erőt. Ha ez eszköz nincs megfelelően a hóban, könnyen kifordulhat belőle rántáskor.
13.ábra
Standolás hólappal.
|
Kemény hó vagy firn: Legideálisabb a standoláshoz. Már kellően ülepedett, átkristályosodott hóból alakul ki, többszöri megolvadás és újra fagyás után. Ebben a hószerkezetben az összes előbb említett módszer alkalmazható, de ismerkedjünk meg egy teljesen más módszerrel is, amit viszont csak kemény hóban alkalmazhatunk. Ez a hógomba alkalmazása. Előnye, hogy elvileg semmi nem kell hozzá, csak a kötél. [14.ábra]
Vállyunk a hóba a jégcsákányunkkal egy nagyjából 1,5 m átmérőjü, patkó alaku árkot, lazább hó esetén 3 m-es átmérőjű is lehet, de a szárai ne érjenek össze és iránya a feltételezett erőhatás irányával eggyezzen meg. Mélysége legyen nagyobb mint 30 cm, mely a patkó szárai felé fokozatosan egyre sekélyebb legyen. Az árok szélessége kb. 15-20 cm mély legyen. Az árok oldalfala a középső hógomba felőli oldalán visszahajló legyen, igy peremet képezve a hógombán, ezzel megakadályozva, hogy a belefektetett kötél ne tudjon a hógombáról leugrani. Ha van nálunk heveder, akkor célszerűbb azt használi, mert az kevésbbé vágódik bele a hóba, így biztonságosabb. A hógomba hátulját és oldalát célszerű kibélelni ruhákkal vagy csomagokkal, annak érdekében, hogy a bevágódó kötél nehogy átvágja a gomba teljes keresztmetszetét.
14. ábra
Standolás kemény hóban, hógomba alkalmazásával.
|
Jég: Ez e legkeményebb felszin, de keménysége ellenére könnyen törik, épp ezért a stand építésénél mindenképpen vegyük figyelembe, hogy egy pontos rögzítés nem elég. Min.2 de inkább 3 pontos standot célszerű kiépíteni. Biztosításkor még nagyobb jelentősége van a dinamikus biztosításnak.
A standoláshoz és a biztosításhoz jeges felszínen jégcsavart alkalmazunk. Becsavarását mindig sima törés, repedés és üregmentes jégfelszínbe végezzük, merőlegesen a jég felszínére. Igy tudjuk biztosítani a legnagyobb teherbírást. Mindig teljesen csavarjuk be a jégbe, egészen addig, amig a nyelve fel nem fekszik a jég felszinén. Ellenkező esetben a terheléskor keletkező forgató nyomaték könnyen kiszakítja a jégcsavart a körülötte lévő jégdarabbal együtt. [lásd: 15. ábra] Két, vagy több jégcsavar soha se kerüljön 50 cm-nél közelebb egymáshoz, mert a jégben keletkező feszültségek miatt a jég könnyen egymásba szakíthatja a két, egymáshoz közel álló jégcsavart. A jégcsavarokba minden esetben dinamikus, teherelosztó bekötési módszereket alkalmazzunk.
15. ábra
Standolás két jégcsavarból.
|
Ha a jégcsavart függőleges jégfalakban alkalmazzuk, akkor további problémát okozhat a a különféle jég alakzatok szilárdságának figyelmen kívül hagyása. A16- ábra szemlélteti, hogy hova nem, és hova szabad jégcsavart becsavarni. Tekintettel arra, hogy a jég könnyen törik, szigorúan kell venni, hogy milyen az adott jégfelület felszíne és belső szerkezete. Nem szabad olyan helyre sem jégcsavart betekerni, ahol szemmel látható légbuborékok vamnnak. Szilárdságát, teherbíró képességét nagymértékben befolyásolja az adott hőmérséklet is. Minél erősebb a fagy, annál jobban terhelhető a jégcsavar.
16. ábra
A Jégcsavar helyes használata függőleges jégfalon.
|
Erős felmelegedéskor, amikor a jég szilárdsága is csökken, a 2 pontos standolási technika [17. ábra (A)] már nem elég, mindenképen 3 pontos technikát alkalmazzunk [17.ábra (B)]. Mind a 2, mind a3 pontos technikánál vegyük figyelembe az általános szabályt, vagyis a jégcsavarok ne legyenek egymáshoz 50 cm-nél közelebb.
17. ábra
Standolás kettő ill. három jégcsavarból.
|
A következő standolási technikát elsősorban ereszkedéshez használjuk, amikor nem célszerü a jégcsavarokat magunk után a jégben hátrahagyni, vagy szükség helyzetben, ha kevés jégcsavarral rendelkezünk. [18. ábra] A módszer lényege, hogy egy vastagabb jégcsavarral lyukat fúrunk a jégbe, majd kitekerve az, egy másik, az előzőre 60° -os szöget bezárva újabb lyukat fúrunk úgy, hogy a két lyuk belső végükön a jég belsejében összeérjenek. Ezután bevezetünk az egyik lyukon egy kötelet, vagy hevedert, majd a másik lyukon keresztül egy MULTIHOOK segítségével kihúzzuk. Az ilyen módon jégbe fűzött kötelet vagy hevedert dupla halász csomóval összekötjük és a standot használatba vehetjük.
A két lyuk egymástól mért távolsága meghatározza a stand terhelhetőségét, ami 10 cm esetén 6-7 kN terhelést bír, de 20 cm esetén már 11-12 kN terhelésnek is ellenáll.
18. ábra
Kikötési pont létrehozása ereszkedéshez.
|
Erős fagy esetén egyetlen ilyen stand elem is elegendő a biztonságos ereszkedéshez, de ha 0 °C körüli a hómérséklet, akkor már két hasonlót kell készíteni, fagy pont felett viszont már ajánlatos három hasonló stand elem kiépítése, melyeket összekötve használhatjuk a teljes rendszert. [18. ábra] Itt is, mint ahogy azt a jégcsavarok esetében, az egyes stand elemek között a távolság ne legyen 50 cm-nél kevesebb.
Haladás meredek gleccseren, jégen, firnen, jégfalon
A meredek hófelszínen és jégen való haladás legnagyobb objektív veszélyét a kicsúszás jelenti. Negyon fontos tehát ennek megelőzése, illetve ha már bekövetkezett a kicsúszás, akkor annak lefékezése, megállítása. Az alábbiakban néhány jótanácsot foglaltam össze a hágóvas helyes használatáról. [19. ábra] Ha hágóvasat használunk, akkor soha ne lépjünk a cipő élével a meredek felszínen még hogy ha bőrbakancsban ehhez voltunk hozzászokva. Hágóvas használatakor mindig törekedjünk arra, hogy a hágóvas összes fogával kapaszkodjunk a jégbe. Minél több fog fúródik a firnbe vagy a jégbe, annál szilárdabban tudunk megállni elkerülve ezzel a kicsúszás veszélyét.
19. ábra
A hágóvas helyes használata.
|
Lehetőleg két lábfejünk ne akadjon össze, mert ha a hágóvas összeakad, akkor könnyen előre eshetünk és ez végzetes kicsúszáshoz vezethet. [20. ábra] Érdemesebb nagyobb terpeszben állni, és haladáskor fokozottan figyeljünk oda a lábtartásra, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy hágóvas is van a lábunkon. Ha valaki először használ hágóvasat, akkor tanácsos előszőr vízszintes terepen kipróbálni, mert nem teljesen ugyanolyan benne a járás, mint anélkül. Még egy nagyon fontos tudnivaló, hogy a kötélre nem szabad rálépni, hágóvassal meg egyenesen tilos !
20.ábra
Óvakodjunk a hágóvasak összeakadásától.
|
Főleg vizes tapadós hóban nagyon gyakori, hogy a hágóvas talpánál járás közben nagyobb mennyíségű hócsomó gyülik össze, így a hágóvas fogai már nem tudnak hatékonyan megkapaszkodni a felszínen, ezért könnyen kicsúszhatunk. Haladás közben rendszeresen ellenőrizzük a hágóvas talpát. Amennyiben a hó felhalmozódását tapasztaljuk, a hágóvas nyelével ütögessük meg a bakancsunk oldalát, hogy a talpnál feltömörödött hó kihulljon. A korszerübb hágóvasak talpa már rendelkezik a hó megtapadását gátló speciális műanyag talpbetéttel un. 'ANTISNOW'-val. Ennek ellenére nem árt ellenőrizni, mivel az ANTISNOW rendkívül vizes, tapadós hóba felmondhatja a szolgálatot.
21.ábra
Ügyeljünk a hágóvas fogai között összegyűlő hóra.
|
Nagyon fontos a megfelelő testhelyzet a kicsuszás megelőzése érdekében. Lehetőleg mindig a súlypontunk vonalában álljunk. [22.ábra]
Teljes talppal álljunk, enyhén berogyasztott térddel a lábfejeket enyhén szétnyitva tartsuk. A jégcsákányt magunk mellett tartva, nyelét mindig szúrjuk le és arra támaszkodjunk. Továbbhaladáskor szúrjunk egy lépéssel előre, majd lépjünk tovább, de továbbhaladásnál is ügyeljünk, hogy a súlyvonalunk mindig a talpunk alatt érje el a hó felszínét.
22.ábra
Lehetőleg mindig a súlypontunk vonalában álljunk.
|
Enyhe és közepes meredekségü lejtőn fordul elő a legtöbb kicsúszás. Sokan alábecsülik a lejtő dőlésszögét és nem fordítanak kellő figyelmet a helyes test- és lábtartásra. Soha ne dőljünk nagyon előre, mert így súlyvonalunk kimozdul alólunk és bizonytalan testhelyzetbe kerülünk, fokozódik a kicsúszásveszély. [23.ábra] Érdemes oldalazva haladni, a lábtartás cserét lábkeresztezéssel végezzük, így súlyvonalunk mindig a lábak között marad, stabilitásunk biztosított. Eközben soha ne feledkezzünk meg a jégcsákány használatáról sem, azt mindig magunk mellett szúrjuk le, és arra támaszkodhatunk. Egyensúlyunk megtartásában is nagy jelentősége van. Előfordulhat ugyanis, hogy erős széllökés ér, ami könnyen kibillenthet egyensúlyi helyzetünkből, ha a mozgássorozatokat nem rutinszerüen csináljuk. Igen erős széllökéskor érdemes a jégcsákányt minél mélyebbre leszúrni és arra támaszkodni, szélsőséges helyzetben teljesen le is gugolhatunk. Így súlypontunk alacsonyabbra kerül, növelve stabilitásunkat.
23.ábra
Felfelé haladás enyhe és közepes meredekségű lejtőn.
|
Közepes, vagy annáll meredekebb lejtőn a jégcsákányt már nem csak támaszkodás céljából használjuk, itt már nagyobb szerepe van a kapaszkodásban, a felfelé haladás segítésében. [24.ábra]
Meredek lejtőn a jégcsákány nyelét már nem tudjuk leszúrni, hanem felfektetjük a hú felszínére, és a jégcsákány csőrét nyomjuk a lejtő oldalába. Támaszkodhatunk a jégcsákány kapájára vagy foghatjuk a nyelét is, attól függően hogy a lejtő és a terep hogy kívánja meg. Foghatjuk a jégcsákányt két kézzel is, az egyik kezünkkel a jégcsákány fejére támaszkodunk, a másikkal pedig a nyelét foghatjuk. Még meredekebb lejtő esetén már érdemesebb két eszközt is használni, mindkét kézben egy-egy kisebb mérető jégszekercét fogjunk a nyelénél és azokat felváltva üssük magunk felett a jégbe. Ezt a technikát a függőleges jégfalak mászására is használjuk, részletesebben később fogok róla beszélni.
24.ábra
Felfelé haladás közepesnél meredekebb lejtőn.
|
A lejtőn lefelé haladáskor is alapvető szempont a kicsúszás megelőzése. Törekedjünk mindig arra, hogy a súlyvonalunk mindig a két lábunk között érjen a hó felszínére. Ha nagyon előre, vagy hátra dőlünk, akkor a súlypontunk kibillen, súlyvonalunk kikerül a két lábunk közül és helyzetünk bizonytalanná válik, megnövekszik a kicsúszás veszélye. Lefelé haladáskor kifelé nyíló lábfejekkel haladjunk, két lábunk nagyjából 90° -os szögben álljon egymáshoz képest. A menetirényra pedig 45°, 45° -os szögbe jobbra ill. balra kifelé álljon. Így tudjuk megőrizni a legnagyobb mértékben a stabilitásunkat. [25. ábra]
25.ábra
Lefelé haladás egyhe és közepes meredekségű lejtőn.
|
A legtöbb hegymászó baleset mindig lefelé menet történik, különösen igaz ez a meredekebb lejtőkre. Ilyenkor a mászó már túl van a csúcsmászáson, sokkal dekoncentráltabb, és fárattabb. Ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk a lefelé ereszkedésünkre. Törekedjünk arra, hogy súlypontunk minél alacsonyabban legyen, térdben kissé rogyasszuk meg a lábunkat, és teli talppal haladjunk lefelé a már előzőleg leírt lábtartással. Menet közben a jégcsákány nyelét szúrjuk le, majd fektessük le a fejét is magunk előtt, a lejtő irányában olymódon, hogy a jégcsákány csőre a hó felszínébe kapaszkodjon. Közben óvatos lefelé haladással csúsztassuk kezünket a jégcsákány nyelén egészen a csákány fejéig. Itt újból emeljök fel a jégcsákányt és megint szúrjuk le magunk mellett és kezdjük előrről az egészet. [26. ábra]
26. ábra
Lefelé haladás meredek lejtőn.
|
Gleccseren a nagyon széles hasadékokat már nem lehet átugrani, ilyenkor, ha nincs nálunk aluminium létra, akkor keresztben át kell mászni a gleccser hasadékon. Elkerühetetlen a gleccser hasadék oldalán beereszkedni a gleccserbe, majd a másik oldalon kimászni a többnyire függőleges jégfalon. Ennek végrahajtása speciális eszközöket és tudást igényel. Gyakran előfordul, hogy vízeséseken is fel kell felmászni. Napjainkban a jégmászás a hegymászáson belül külön szakággá vált, még versenyeket is rendeznek belőle. Egy jégfal leküzdéséhez speciális eszközökre van szükség. Ellentétben a gleccsertúrázással, itt már két darab jégszerszámra van szükség ( jégszekerce), melyeknek rövidebb a nyele mint a jégcsákánynak. Többnyire hajlított, igy beütéskor nem verjük össze újjainkat a jégfalon.
Ezek a nagyjából függöleges akadályok két féle módon alakulnak ki. Gleccseren a többször megfagyott, majd kiolvadt és újból megfagyott hóból kialakult kemény firn idővel átkristályosodik és jéggé alakul. Ez az ugynevezett gleccserjég.
A másik jégtípus pedig vízesések megfagyásával keletkezik. Ezt nevezzük vízjégnek. Ez utóbbi áttetsző, könnyen törik, ezért megmászása különös figyelmet jelent, mind a standolás, mind a biztosítás és a mászás technikáját tekintve. Mászás szempontjából a legideálisabb a gleccserjég.
Teljesen mindegy, hogy milyen típusú jégfalról van szó, vegyük figyelembe, hogy a jégen minél kevesebb sebet ejtsünk mászáskor. Ne bontsuk le a jégfalat, ha nem muszály. Ellenkező esetben ugyanis gyengítjük a jég szerkezetét. Mászáskor törekedjünk a három-pont technikára. Lehetőleg mindig vagy kát lábunkkal és egy kezünkkel, vagy egy lábunkkal és két kezünkkel legyünk közvetett kapcsolatban a jég felszínével a használt jégeszközök segítségével. Felfelé mászáskor törekedjünk mindig stabil pozíciónk megtartására. Ezt úgy érhetjük el, hogy mindig tartsuk szem előtt a három pontos szabályt. Enyhén terpesztett lábunk középvonalában fejünk felett helyezzük el a jégszekercét. Nagyjából egy egyenlő szárú háromszöget képezve. Ilyenkor a testünk súlya a lábunkon nyugszik, míg karunk segítségével csak a támasztást végezzük biztos egyensúlyi helyzetben. Másik kezünk szabadon van, így pihentethetjük vagy az újabb beütést készíthetjük elő. [27. ábra: 1.] Alappozícciónkból tovább haladva előszőr tehát szabad kezünkkel beütjük a jégszekercét magasabban, kissé eltolva, kijelölve a következő egyenlőszárú háromszügünk csúcspontját. [27. ábra: 2.] Miután meggyőződtünk, hogy a beütött jégeszköz szilárdan tart, áthelyezzük súlypontunkat a továbbhaladás irányába eső lábunkra. [27. ábra: 3.] Ilyenkor két kezünkkel és egy lábunkkal tartjuk magunkat. Lehetőleg minél előbb találjuk meg lábunknak a következő lépés helyét, mert ebben a pozícióban a karok erősebb igénybevételnek vannak kitéve. Szabaddá vált lábunkkal szintén kissé feljebb tovább lépünk [27. ábra: 4.], majd a másik lábunkkal is mellé lépünk [27. ábra: 5.]. Így újból elértük kiindulási pozíciónkat, de most már magasabban, kissé eltolva. A folyamatot tovább ismételve egyre magasabbra juthatunk. A jégeszköz beütésénél fontos a jó ütési technika. Nem érdemes nagy erővel beütnünk, mert nehezen emelhető újból ki, no meg rendkívül fárasztó lehet. Elég ha csak a szekercét saját súlyánál fogva odabillentjük a jégfalhoz kissé lefelé rántva és az így a legkisebb sérüléssel, a legkisebb felszültséget keltve hatol a jégfelszínbe. A helyes ütéstechnika elengedhetetlen része az ütés helyének pontos pozícionálása, hogy éppen oda kerüljön az eszköz, ahova szántuk, vagyis a legoptimálisabb felületre.
27. ábra
Felfelé haladás jégfalon.
|
Gyakran fordul elő, hogy oldalirányban kell megkerülnük egy törékenyabb jégfelületet. Ílyenkor oldalirányú traverzálásba kezdünk. Itt is a három pontos elvet tartsuk szem előtt. Stabil alaphelyzetünkben a szabad kezünkben lévő eszközt tegyük egy pillanatra a vállunkra. [28. ábra: 1.]
Majd felszabadult kezünkkel fogjunk rá az éppen használatban lévő eszköz nyelére. [28. ábra: 2.; 3.] Vannak olyan extrém, kifejezetten jégmászásra tervezett eszközök, melyek két markolattal is rendelkeznek, egymás felett. Ezekkel ez a kéztartás csere egyszerüen megoldható. Kéztartás csere után a szabaddá vált kezünkkel válunkról leemeljük a félretett jégszekercét és oldalirányban haladva továbbütjük. [28. ábra: 4.] A folyamatot addig ismételjük, amig a traverzálással el nem jutottunk a kívánt pontig. A kéztartás cserére azért van szükség, mert különben kereszteznünk kellene a karunkat és így akadályoznánk a kezek munkáját a továbbhaladásban. Az éppen terhelés alatt lévő jégeszközt soha ne mozgassuk, karunkat tartsuk szilárdan amig újból nem tehermentesítettük.
28. ábra:
Traverzálás kézcserével.
|
Jágfal mászása közben, különösen ha nem jó technikával mászunk, vagy hosszú a megmászandó út, könnyen elfáradhat a karunk. Ilyenkor pihenőpozíciót kell felvennünk. Még a pihenő pozícióban is figyelembe kell vennünk a három pontos szabályt. Három pontos alapállásból kiindulva, szabad kezünket lógassuk le magunk mellett, így kellő mennyíségü vér beáramlásával kezünket hamar kipihentnek fogjuk érezni. Másik kezünkkel viszont a behelyezett eszközt mindig nyújtutt kézzel tartsuk. Így kinyújtott kezünk is, annak ellenére, hogy tartja testsúlyunkat pihen. Terhelt karunkat kétféle képpen tudjuk kinyújtani, vagy rágugolunk a lábainkra, vagy oldal irányban hátradőlünk. [29. ábra]
29. ábra:
Pihenőpozíciók.
|
Extrém körülmények között előfordulhat, hogy olyan helyzetből kell továbbmászni, ahol nincsenek a lábnak lépési pontok. Ilyen szélsőséges helyzetben már nem tudjuk biztosítani a három pontos technikát, teljes testsúlyunkkal a két karunkra nehezedünk. Az itt bemutatott technikánát csak a legjobb fizikai kondícióval és technikai eszközökkel rendelkezők képesek szerzett tapasztalatukra támaszkodva optimális körülmények között véghez vinni. Lehetőleg igyekezzünk ezen a szakaszon mielőbb túljutni, mert pihenésre ennek a technikának az alkalmazása közben nincs lehetőség.
Tételezzük fel, hogy alaphelyzetünkben, most csak a két kezünkkel tartjuk magunkat, a lábak a levegőben lógnak, mert nincs lépési pontunk. [30. ábra:1] Minél előbb el kel érjük azt a pontot, ahol már a lábunknak is találunk megfelelő lépési pontot.
Pozíciónkból kiindulva egyik lábunkat átemeljük karunkon és beleakasztjuk. [30. ábra:2-3] Szabad kezünkkel kiemeljük a jégeszközt a falból és magasbban újból beütjük. Ez a legextrémebb pillanat, csak egyetlen ponton vagyunk a falhoz rögzítve. Egyensúlyunk megtartása érdekében ilyenkor szabad lábunkat akasszuk másik lábfejünkre, hogy azt leszorítsuk és ne billenjünk ki testhelyzetünkből. [30. ábra:4] Ha ily módon leszorítjuk lábunkat, akkor a felső testünk feljebb emelkedik és könnybben tudjuk a terheletlen karunkkal tartott jégeszközt magasabban beütni. Miután újból két ponton kapcsolódunk a jégfalhoz, most a másik lábunkat akasszuk át a másik terhelt karunkon és ezt a lábunkat szorítsuk le szabadon lógó lábunkkal, így most a másik kezünkkel tudunk feljebb emelkedni, és beütni a jégeszközt megint egy kicsit magasabban. [30. ábra:5-6] Ezt addig végezzük, amig olyan magasságba nem érünk, ahol már a lábunkkal is találunk lépési pontot.
30.ábra
Mászás extrém helyzetben lépési pont hiányában.
|
Nagyon fontos még a jégeszközök helyes tartása is. A két jégeszközt 30 cm-nél ne üssük egymáshoz közelebb, mert tekintetbe véve a jég törékenységét, a jégben fellépő feszültség hatására könnyen egymásba szakadhat a két eszköz és a jég kiszakadásával kiesünk a falból. Lábfejünket mindig merülegesen tartsuk a falra, sarkunkat enyhén leszorítva, térdünket a falnak támasztva álljunk. Meredek jégfalon, vízjégen mindenképen merevtalpú hágóvasat használjunk. [31. ábra]
31.ábra
A jégeszközök helyes használata.
|
Vegyük figyelembe , hogy jégmászáskor gyakori jelenség, hogy jégdarabok hullanak, ezért mindig olyan vonalban másszunk, hogy ezzel ne veszélyeztessük az alattunk lévő biztosító társunkat. Mindig sisakban másszunk, mert a leszakadó jégcsapok is komoly sérüléseket okozhatnak. [32.ábra] Vízjég mászásához olyan sisakot használjunk, amelyiknek átlátszó plexi arcvédője is van.
32.ábra:
A stand helyének megválasztása.
|
Minden jog fenntartva. Tel: 06-30-9327850, E-mail: somkutinandor@t-online.hu
|
Felszerelés
 Tervezési időszak
 Indulás előtt
 Menet közben
 Időjőrási tényezők
 A hegy maga
 Edzési alapelvek
 Edzés jelentősége
 Technikai edzés
 Taktikai edzés
 Mentális edzés
 Mozgékonysági edzés
 Kondicionális edzés
 Az edzés gyakorlata
 Edzés tervezése
 A technika jelentősége
 Alaptechnikák
 Mászótechnikák
 Súlypont áthelyezés
 A taktika
jelentősége
 A tervezés és
a kivitelezés
 A felkészülési
szakasz
 A megvalósítás
 Pihenőpontok
 Taktikai
terhelés váltás
pihenés alatt
 A pihenőpontok
stratégiai
állomások
 Pihenőpont mint
a visszavonulás
biztosítása
 A psziché
 A félelem
 A fájdalomtűrés
 A becsvágy
 Az akarat
 A biztosító eszközök
 Köztesek
 Néhány szó a fúrt szegekről
 A biztosítási lánc taktikája
 Az esés
 Bekötözködés
 Haladás
gleccseren
 Mentés
hasadékból
 Standolás
 Haladás
meredek jégen
firnen
 UIAA skála
 IFAS skála
 Kurt-Schall skála
 YDS skála
 UK skála
 Francia skála
 Egyéb skálák
 Összehasonlítás
 Fokozatok
 Jelzésrendszer
 Fokozatok
 Egyéb tudnivalók
 A lavina n agysága
 Lavinajelentés
 Ellenőrzés a terepen
 A mozgás szabályai
 A túlélés fázisai
 Keresés, mentés
 Hóismeret
 Lavinaismeret
Somkuti Nándor
|